Monthly Archives: január 2013

Újévi beszélgetés Dr. Őszné Nyári Ilonával

(Books and Soul interjúk – Pegán Anita, 2013. január 6.)

A “Books and Soul interjúk”-ban előremutató kezdeményezéseket, új utakat szeretnék bemutatni. Olyan emberekkel készítem ezeket az interjúkat, akik valamit hozzá tesznek a világunkhoz, jobbá teszik azt.Újévi beszélgetésre hívtam Ilonát, személyiségfejlesztő 

mandala terapeutát, akit gyerekkorom óta ismerek. Ilinek két gyermeke, és most már két unokája is van. A lánya, annak idején, iskolatársam volt. Sőt, gyerekkoromban tőle tanultam meg úszni, és ő segített az angolban is. Aztán elsodort minket egymás mellől az élet, de valószínűleg rokon lelkek lehetünk, mivel – jó két évtized múlva – újra keresztezték egymást útjaink.
A sors kedves ajándéka, hogy vele beszélgethettem a természetgyógyászatról, az önismeret fontosságáról és az élet egyik nagy kérdéséről: “Mi is a boldogság?”.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a természetgyógyászattal?
– Tulajdonképpen először a metafizikával kerültem kapcsolatba, nem pedig a természetgyógyászattal. A metafizika az ember létezésére és értelmére irányuló kérdéseket kutatja. Kovács Béla vezette Nemzetközi Tudományos Metafizikai Akadémián alapos, széleskörű képzésben részesültem.
– Mikor tanultál ott?
– Még egy kórház laboratóriumában dolgoztam, és tevékeny nyugdíjas éveimre készültem. Egy barátnőm járt ebbe az iskolába (aki egyébként főkönyvelőként dolgozott). A férje nagyon beteg volt és már lemondtak róla. Ő kitartóan tanult és ápolta a társát otthonában. Ezzel 8 évvel hosszabbította meg társa életét. Aztán a sors “jutalomjátékaként” újra rátalált gyermekkori szerelme, akivel most is együtt élnek. Az ő szakmai példája volt az indíttatás számomra.
A metafizikai akadémia elvégzése után vezetett az utam a természetgyógyászat felé. A természetgyógyász gondolkodás alapjait olyan kiváló szakembertől tanulhattam, mint Béki László.
Nem sokkal a vizsgák letétele után a családomban fellépő egészségi problémák adtak alkalmat arra, hogy a gyakorlatban is alkalmazzam az eddig tanultakat. A férjem, aki egyébként nem hitt az alternatív módszerekben, volt az első “páciensem”. A nála megállapított degeneratív betegség ösztökélt arra, hogy napról-napra tovább gyarapítsam a tudásomat. Az állapota nem rosszabbodott, sőt, a tünetei is annyira visszafejlődtek, hogy ma már semmi nem utal arra, hogy problémái lennének. Mindketten boldogok voltunk az eredmények láttán, és nagyon jót tett a közel 50 éve tartó párkapcsolatunknak, házasságunknak is ez a gyógyulás. 
– Sok esetben, ha a párja megbetegszik valakinek, inkább elfordulnak egymástól a felek. A ti kapcsolatotokat még inkább megerősítette a betegség. Hogy látod a mai párkapcsolatokat?
– Nos, igen, a rohanó világunkban a párkapcsolatok nagy része felőrlődik, nincs elég türelem arra, hogy a társuk nehézségeivel foglalkozzanak. Főként nem a segítés vagy a gondozás szintjén. Nincs elég idő, energia a másik jelzéseit észrevenni. Gondolok itt például a testbeszédre, amiből sok mindent le lehetne szűrni, még a nagy bajok jelentkezése előtt. Az emberek türelmetlenek , hogy nem tudnak lépést tartani anyagi és karrier típusú vágyaikkal. A változásokat pedig sokszor vesztesként élik meg, ahelyett, hogy megráznák magukat, és új utakat keresnének.
– Gondolom a Hozzád segítségért forduló barátok is főként a munkahelyi, párkapcsolati problémáik miatt keresnek meg Téged.
– Igen, a gyors változásokkal az emberi psziché nehezen küzd meg. Az ilyen helyzetben lévő embereknek szükségük van a múlt elengedésére, és azon blokkok oldására, amelyek akadályozzák a továbblépést. Én csak irányt mutatok, a munka nagy részét az illetőnek kell elvégezni.
Általában az ilyen esetekben alapprobléma az önbizalom hiány és az önmagukba vetett gyenge hit. Annyira kiszolgáltatottnak érzik magukat, hogy nem is hiszik tudnak változtatni a helyzetükön. Egyik barátnőm nagyon szomorú volt, mert elvesztette az állását. Úgy érezte, hogy mindennek vége. Erre így reagáltam: “Nyugodj meg, az élet csak most kezdődik!” Mikor találkoztunk, azt mondta, hogy azóta is ez a mondat járt a fejében, de már sokkal optimistább volt, pozitívabb érzései voltak magával kapcsolatban. Aztán munkát is talált, amelyet nagy lelkesedéssel végez.
– Még milyen problémákkal találkozol?
-Az elmagányosodás az európai országokban nagyon gyakori és amelytől szenved a benne élő egyén. Végül is az ember társas lény, és örömteli esemény, ha nemcsak fiatal, de idősebb korban – 60 év felett is – rátalál az emberre az a megfelelő személy, akire szüksége van. Ahhoz, hogy párt találjon valaki, fontos azoknak a lelki okoknak a feltárása, amelyek az
egyedülléthez vezettek.
A megoldás másik útja a megfelelő önismeret kifejlesztése. A helyes önismeret fontos ahhoz is, hogy megtalálja az ember a helyét az életben. Hogy tudja, mire van szüksége, és azt is, hogy milyen párt keres. Nem csak a hasonló karakterű emberek kapcsolata működhet jól. A különbségekből a felek tanulhatnak türelmet, toleranciát. Önismereti könyvekből jócskán van a piacon, de kevés, amely nem csalfa hitet csepegtet az emberekbe.
– Melyik könyveket ajánlod?
– Prof. Dr. Bagdy Emőke munkáit, előadásait az interneten, és külföldiek közül Louis Hay könyveit hitelesnek tartom.

– Mindig kiegyensúlyozottnak látszol. Hogy éred ezt el? Mi számodra a boldogság? Mi a boldogságod titka?

"Egészségpiramis"

“Egészségpiramis”

– A kiegyensúlyozott élet fontos “titka” az egészséges életmód fizikálisan és mentálisan egyaránt. Engem a mozgás feltölt. Az úszás, és a naponta végzett 20 perces, 3-1-2 meridián gyakorlatsor. Az emberek lelki problémák megoldásakor sokszor nem fordítanak elég gondot arra, hogy az életvitelt felülvizsgálják és beépítsék a mindennapokba – a sokszor hiányzó – rendszeres sportolást. Pedig “Ép testben, ép lélek!” -a mai napig érvényes igazság. Emellett a sok folyadék (víz) fogyasztás és a rendszeres, kiegyenlített étkezés is fontos.
A boldogságra – amely szerintem tanulható – saját receptem van, mivel mindenkinek mást jelent a boldogság.
Tevékeny élet, örömmel végzett önkéntes munka, egy családi ebéd készítése és közös elköltése, “unokázás”, játék, muzsika és a természet élvezete mind hozzájárulnak ahhoz, hogy jól érezzem magam. Esténként pedig, amikor áttekintem a napot, hálával és köszönettel gondolok a jó és szép pillanatokra, eseményekre.
Szerintem a boldogság független attól, hogy a Maslow piramis
(http://www.ektf.hu/hefoppalyazat/pszielmal/maslow_motivcis_piramisa.htmlmely szintjén áll az ember. Bár sokan elképzelhetetlennek tartják, az anyagi javakat előnyben részesítő társadalmakban, de a szűkös anyagi körülmények között élők is lehetnek boldogok. Én a harmóniát, kiegyensúlyozottságot és az önmagammal való kiegyezést tartom nagyon fontosnak.

Engem az Ilikével folytatott beszélgetés feltöltött energiával,  új gondolatok fogalmazódtak meg bennem az önismerettel, a boldogsággal kapcsolatban.  Remélem, hogy az olvasóim is hitet tudtak meríteni a gondolataiból, és így feltöltődve, újult erővel vágnak neki az új évnek. Boldog új évet kívánok! 

(A mandala kép forrása: http://www.flickr.com/
photos/omnos/145904869/sizes/m/in/photostream/
 
Reklámok
Categories: önismeret, boldogság, booksandsoul, könyvek, személyiségfejlődés, természetgyógyászat | Címkék: , , , , , | Hozzászólás

Működteti a WordPress.com.