bevándorlók

Az anyaságról, idegen kultúrákról, magyar gyökerekről és a Zöld Kártya lottóról – beszélgetés Butala Viktóriával, a Mákvirágok Orlandói Magyar Óvoda és Kisiskola vezetőjével

(Books and Soul interjú – Pegán Anita, 2017. április)

Az internet előnyei között mindenképpen megemlíteném a barátokkal, ismerősökkel való kapcsolattartás egyszerű megoldását. Azt hiszem, hogy csak és kizárólag ez tette lehetővé azt, hogy a mai napig kapcsolatban vagyok Butala Viktóriával, aki általános iskolai osztálytársam volt. Nyolc évig koptattuk együtt a padokat. Kedves kis közösség volt a mienk, értékes emberekkel, amit talán az is bizonyít, hogy ő a második, és nagyon valószínűnek tartom, hogy nem az utolsó osztálytársam, akivel interjút készítek a blogom számára.

Vikire, mint vékony kislányra emlékszem. Akkoriban általában mindenki a „körzetes” iskolába járt, így közel laktunk egymáshoz. Természetes volt, hogy délutánonként vagy esténként átmentünk egymáshoz. Így volt ez abban a Dohány utcai lakásban is ahol ők éltek. Többször is voltam ott, több osztálytársammal együtt. Tisztán emlékszem arra, ahogy társasjátékozunk a kis szobában és az anyukája, akit Boginak hívhattunk, mosolygós lényével kedveskedik nekünk. Viki nyaranta pedig apukájához ment a Balatonföldvárra. Ez, azaz elvált szülők gyerekének lenni, akkoriban azért nem volt mindennapi…

Viki aztán külföldön dolgozott, és egy időre el is vesztettük a kapcsolatot, majd egy osztálytalálkozó megszervezése, és ahogy említettem, az internet segített abban, hogy újra találkozzunk. Így tudtam meg sok-sok mindent róla azokról a dolgokról, amik az elmúlt években történtek vele.

Ünnepi pillanat a Mákvirágok óvodában

Ünnepi pillanat a Mákvirágok óvodában

Különösen a Mákvirágok Orlandói Magyar Óvoda és Kisiskola megalapítása és az ottani munkája miatt szerettem volna interjút készíteni vele, amellett, hogy úgy gondolom, élete tele van keserédes, megható, fordulatos és tanulságos történettel. A női szerepet pedig különösen sokféleképpen élte meg és sokféleképpen látta. Hát kezdjünk bele…

A Mákvirágok Óvoda megalapításához hosszú út vezetett. Talán kezdjük egy kicsit régebbről. Már – ha jól emlékszem – 20 éves korod táján külföldre mentél dolgozni. Mi az eredeti szakmád?

– Az általános iskola után Budapesten, az akkori Kállai Éva egészségügyi szakközépiskolában érettségiztem. Később a sors elég messze sodort ettől a szakmától. Fiatal éveimet a sport és a tánc töltötte ki.

– Mikor gondoltál először arra, hogy külföldön élj?

– Sajnos gyerekkoromban nem volt lehetőségem külföldre járni, így érettségi után hajtott a kíváncsiság, a kalandvágy. Mindig is nagyon szerettem utazni. Hosszabb-rövidebb időkre külföldön kezdtem munkát vállalni.

– Úgy tudom, több nyelvet is beszélsz. Melyek ezek és hogy tanultad meg őket?

– Mivel a magyar nyelvet nemigen értik meg külföldön, így rákényszerül az ember, hogy nyelveket tanuljon, ha külföldön él. Szerencsés módon több ország kultúráját is megismerhettem. Többek között olaszul, franciául, angolul folyékonyan beszélek, valamint a spanyol nyelv sem idegen számomra.

– A nyelvtudás milyen szerepet játszott az életedben? Szerinted mennyire fontos az ember életében?

– Ha külföldön élsz és dolgozol, szerintem elengedhetetlen a helyi nyelv elsajátítása. Nélküle nagyon nehéz érvényesülni. Persze kultúrától is függ. Például az  olaszok akár kézzel-lábbal is megértetik magukat. Ők kedvesek hozzád akár beszéled a nyelvüket akár nem. Ellentétben a franciák, akik, ha nem beszéled a nyelvüket, messzire elkerülnek. Épp ezért sokan rideg, barátságtalan embereknek tartják őket, pedig nekem nagyon pozitív élményeim vannak velük, és a mai napig sok francia barátommal tartom a kapcsolatot.

– Soha nem esett nehezedre a különböző kultúrákba beilleszkedni?

–     De igen! Három hónapot töltöttem Tokióban. Ez az idő, amit Japán fővárosában töltöttem, életem leghosszabb három hónapja volt. Érthetetlen volt számomra a viselkedésük, szokásaik es sajnos a konyhájuk sem áll közel hozzám. Ettől függetlenül talán innen tértem haza a legtöbb élménnyel és tapasztalattal. Imádtam a gyönyörű épületeiket. Turistaként egy csodálatos világ, de ott élni, más kultúrából érkezve, szerintem nagyon nehéz.

– Amerika sok embernek nagy álma… kijutni oda, a lehetőségek országába… ha jól tudom, te többször kijutottál oda a végleges letelepedésig is. Hogyan történt ez?

–  Magyarországról sokaknak valóban egy álomnak tűnik eljutni Amerikába, pedig itt is ugyanúgy meg kell dolgozniuk az embereknek a megélhetésért, mint bárhol máshol. Nekem többször is sikerült ide kilátogatnom hosszabb-rövidebb időre. Főként New Yorkba és Floridába. Véglegesen egy szerencsés lottóhúzás miatt tudtunk letelepedni itt. A sokak által ismert Amerikai Vízum Lottó kihúzottjaként tértünk vissza. Úgyhogy, aki kételkedne a programban, azt biztosíthatom, hogy valóban létezik és működik.

– Hogyan tudtál érvényesülni Amerikában? Milyen a nők helyzete szerinted az országban? 

– Mivel az emberek többsége bevándorló, elég könnyű beilleszkedni, főleg ha beszéled a nyelvet. Úgy gondolom, hogy a nők helyzete családalapítás szempontjából nem a legkedvezőbb. A fizetett szülési szabadság mindössze 6 hét. A magyarországi bölcsődének, illetve óvodának megfelelő intézmények 6 hetes kortól 5 éves korig fogadják a gyerekeket, nagyon magas összegekért. Ingyenes oktatás 4 éves kortól van, és az is csak napi 3 órában.
5 éves kortól már az általános iskola épületében ingyenes az oktatás. Még egy érdekességet említenék. Sok nő visszaül az iskolapadba a 40-es éveiben egy jobb anyagi biztonságot nyújtó szakma megtanulásának reményében.

– Nemrégen te is új irányba fordultál. A Facebookra kitett fotóidon láttam a lányaidat több más gyerek társaságában, ahogy magyar nemzeti ünnepeket ünnepelnek. Mi inspirált a magyar óvoda megalapítására?

– Miután megszülettek a lányaim, elkezdtem más magyar anyukák társaságát

Anyák Napja a Mákvirágok óvodában

keresni, annak reményében, hogy a gyerekeink együtt tudjanak játszani és magyarul beszélni. Szerencsés módon a csapatlétszám egyre nőtt, és szinte már miden hétvégére közös programokat szerveztünk. Amikor a nagyobbik lányom óvodás korú lett, kivételesen a tavaszi időszakban töltöttünk otthon két hónapot, így lehetőség volt rá, hogy Magyarországon óvodába járhasson. Az óvodai Anyák napi műsoron elérzékenyülve és egyben szomorúan ültem. Arra gondoltam, hogy talán ez lesz számomra az első és utolsó anyák napi műsor, mivel az Egyesült Államokban nem szokás a gyerekeknek műsorral készülni. Így nagy tervekkel tértem ide vissza, amiben az itteni magyar anyukák rögtön támogattak.

– Nehéz-e egy ilyen intézményt alapítani az USA-ban?

– Sajnos intézményalapításról még nincs szó, de a jövő terveiben szerepel. Az óvoda immár három éve működik, heti rendszerességgel, szombat délutánonként. Az első évben 3–6 éves korú gyerekekkel foglalkoztunk az otthoni óvodák mintájára. Szerettem volna nagy hangsúlyt helyezni azokra a hiányosságokra, amelyek itt nem adatnak meg egy óvodás korú gyermeknek, illetve a szüleiknek. Többek között a magyar népi hagyományok fenntartása, megismerése es ünneplése. Ezen kívül olyan apróságok, mint az, hogy minden gyereknek van ovis jele, a foglalkozások alatt naposaink vannak, mindig magyaros étel az uzsonna, és a ballagó ovisainknak pogácsával, magyar pénzzel tömött tarisznyát kapnak az évzáró műsor részeként. Ha már a ballagó ovisokról beszélünk, akkor hozzáteszem, hogy már kisiskolával is bővültünk (7–10 éves korosztály számára). Idén van az első osztályunk, akikkel az otthoni első osztályos tankönyvekből tanulunk írni és olvasni.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy nagyon közeli barátnőm van, aki egy fantasztikus óvónő, illetve most már óvodavezető. Az ő segítségére barmikor számíthatok. Ötleteivel, tanácsaival segíti az itteni munkámat. Az általa vezetett balatonföldvári Mesevár Óvodával „testvér óvodai” kapcsolat kialakítása van tervben.

Emellett az szakmai tudásomat is fejlesztem. Jelenleg itteni óvónő képzésre járok, amit a nyáron fogok befejezni, ezenkívül Magyarországon szervezett képzésen is részt vettem, amit kifejezetten a külföldön magyar gyerekeket tanító pedagógusoknak szerveztek a veszprémi Pannon Egyetemen.

– Az óvoda kapcsán beszélnél egy kicsit a magyargyerek.com versenyről?

– Nagyon ötletes kezdeményezésnek tartom ezt a Magyarországról meghirdetett versenyt, amelyre külföldön élő magyar gyerekek egyénileg, illetve magyar óvodák, iskolák csoportosan jelentkezhetnek. A verseny hossza nagyjából megegyezik a tanév hosszúságával. Ez időszak alatt mindig az évszaknak, aktuális ünnepeknek, hagyományoknak megfelelő feladatokat kell megoldani. Különböző korosztályok jelentkezését is várják. Tavaly mi is részt vettünk egy négy fős, 5–6 éves gyermekekből álló csapattal, akik az óvodánkat képviselték. Nagy örömünkre első helyezést értünk el a mi korosztályunkban.

– Hogyan használjátok az angol és magyar nyelvet a családban?

– Megmondom őszintén, egy fél évvel ezelőtt más lett volna a válaszom erre a

Viki a kislányaival

kérdésre. Mivel a férjem is magyar, így természetesen magyarul beszélünk otthon. Viszont a kisebbik lányom idén kezdett óvodába járni, így előtte csak minimálisan beszélt angolul. Az óvoda elkezdése változást hozott az életünkben. Az ebből adódó nyelvbeli „problémák” most újkeletűek nálunk. Ma már sajnos el kell fogadnom, hogy a játék nyelve az angol a két lányom között itthon. Kezdetben próbáltam ellenkezni, de ma már nem látom értelmét az ez ellen való küzdésnek. Úgy gondolom, hogy amíg hozzánk magyarul szólnak, és ha magyar társaságban vannak akkor magyarra váltanak, addig ez elfogadható. Egyébként nagyon érdekes a Mákvirágok oviban is megfigyelni ezt a váltást. Ott, míg az ovisok magyarul kommunikálnak és játszanak, addig a kisiskolásaimra sokszor rá kell szólni hogy itt bizony magyarul beszélünk.

– Igazság szerint te három gyermekes anyuka vagy. A két lányod mellett a testvéredet is te nevelted fel kisgyerek kora óta. Úgy gondolom, hogy ezzel nagy feladatot adott neked az élet. Beszélnél erről?

Viki és a családja

– Valóban hivatalosan három gyerekem van. A kisöcsém (aki most 22 éves) 6 éves volt, amikor elvesztettük az édesanyánkat. Az öcsém édesapja pedig pár évvel korábban már szintén elhunyt. Így az anyukánk halála után ő az én gyámságom alá került, ami valóban nagy feladat volt, hiszen én akkoriban, huszonévesként a világjáró életemet éltem, egy lelkileg sérült kisgyermek felnevelése pedig nem könnyű feladat. A férjemnek nagyon sokat köszönhetek, hogy abban a nehéz időszakban kiállt mellettünk és a mai napig „fiaként” említi az öcsémet. Az USA-ba történő kivándorlásunk során hivatalosan örökbe kellett fogadnunk őt, hogy velünk jöhessen, de ettől függetlenül testvérként neveltem fel, az anyukánk mindig is az anyukánk maradt.

– Érdekelne, hogy az életedet hogyan befolyásolta a gyerekkorod. Érezted-e hogy olykor le kell küzdeni dolgokat, amelyeket onnan hoztál. Úgy érzem, hogy sikerült minden nehézség ellenére egy kiegyensúlyozott életet megteremtened magad körül. Sok nő küzd azzal, hogy a gyerekkorában ért sebeket nem tudja feldolgozni és hatással van párválasztására, önbizalmára és az életére.

– Annak ellenére, hogy a szüleim egy éves koromban elváltak, és lényegében édesanyám egyedül nevelt fel, nem érzem úgy, hogy nehézségeim lettek volna gyerekkoromban. Ha belegondolsz, nem volt arról emlékem, milyen volt, amikor együtt voltunk mindannyian. Anyukámnak mindig is én voltam az első az életében, és hosszú évekig párkapcsolatai sem voltak. Minden szeretete és törődése rám összpontosult. Csakis vidám és jókedvű emlékeim vannak, míg lehetséges, hogy egy teljes családban élő gyereknek a veszekedések, kiabálások határozzák meg a gyerekkori emlékeit. Arról nem is beszélve, hogy Budapesten éltem anyukámmal, így a tanévet ott töltöttem. Viszont nyaranta az édesapámnál voltam a Balatonon. Gyerekként az egész nyarat a Balatonon tölteni fantasztikus élmény volt. Természetesen arra törekszem, hogy a gyerekeim anyával és apával közösen nőjenek fel, és az is nagy álmom volt, hogy édestestvérek legyenek a gyerekeim, akik mindig számíthatnak egymásra. Eddig jó úton haladok ezen célok megvalósításához.

Mákvirágok Orlandói Magyar Óvoda és Kisiskola elérhetősége:  

Honlap: http://makviragok.com/hu/kezdolap/

Facebook: https://www.facebook.com/M%C3%A1kvir%C3%A1g-%C3%93voda-%C3%A9s-Kisiskola-Orlando-724076594330835/

Reklámok
Categories: angol, általános iskola, barátság, bevándorlók, boldogság, booksandsoul, család, gyerek, gyermeknevelés, kétnyelvű gyerek, magyar óvoda, magyar óvoda külföldön, magyar iskola, magyar iskola külföldön, magyarok, magyarok külföldön, munka, USA, utazás | Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , | 2 hozzászólás

„Public libraries as meeting places” – comments on Prof. Ragnar Audunson’s lecture

Libraries, as public places, have possibilities to become the most lively places of the local community, because they offer services to the whole society. Libraries offer the most essential condition of community activities: a meeting place.

In Budapest, on 19th April 2012, Prof. Ragnar Audunson[1] lectured about the PLACE project. The title of his talk was „Public libraries as meeting places”. The event was organized by the Department of Library and Information Science, Faculty of Arts and Humanities of the Eötvös Loránd University. The lecture was translated by Agnes Hajdu Barát[2].

I would like to write – without attempting to be comprehensive – about some interesting parts of this lecture. They inspired me to think about the social role of libraries.

The Norwegian professor talked about the PLACE („Public Libraries as Arenas for Citizenship”) project. I would like to highlight one of the most important aims of this project. The questions are: how do libraries become real meeting places in multicultural local communities? How can they help the communication between people with totally different cultural and religious backgrounds? How can they help to solve integration problems of immigrants? (As I wrote it, I realized that he did not mention the word „problem” related to this topic…)

Before answering these questions, I pinpoint some facts about Norway.

The North Germanic Norwegian language has two official written forms, Bokmål and Nynorsk and both of them are recognized as official languages. They are both used in public administration, in schools, churches, and the media. This rather special situation is complicated by many dialects and the fact that 11% of the population are immigrants.

Most immigrants in Norway come from Iraq, Somalia, Bosnia-Hercegovina, Russia and Afganistan. About 25% of the population of Oslo are non-Western immigrants. There are some schools, where 70-80% of the students are immigrants.

It is interesting that muslim women are allowed to go to libraries (in contrast to other public places), because muslim families think that libraries are safe places. For these women libraries are places where they can learn the local customs and socialize. Even a superficial knowledge of muslim customs reveals how important this might be. It proves that that „meeting place function in the library has a different social profile and has a potential of creating communities across social, economic and ethnic cleavages”[3].

I was taken by Mr. Audunson’s attitude of supposing goodwill related to everything. He stated  that he would leave his wallet on the table, because he assumed goodwill. In his opinion, this trust should be the basis of society. And it must be the same for politicians, too: „A” party and „B” party have to suppose goodwill behind the other’s steps and decisions.

Another interesting feature of the PLACE project is that students and PhD students took part in it for years. It would be good to have more similar projects in Hungary. This way students would have a glimpse into the real world of libraries by taking part in this kind of projects.

You can find more information about the PLACE project, about Norway and about this lecture in English and in Hungarian in the bibliography:

You can hear the whole lecture and find the power point presentation of the lecture on ELTE BTK KT Blog:

http://elte-lis.blogspot.com/2012/04/prof-ragnar-audunson-eloadasa.html

Svanhild Aabø, Ragnar Audunson and Andreas Vårheim: How do public libraries function as meeting places? Online: https://oda.hio.no/jspui/bitstream/10642/335/2/503013.pdf

 Beszámoló Ragnar professzor úr előadásáról az ELTE Egyetemi Könyvtári Szolgálat honlapján (with pictures and the power point presentation of the lecture). Online: http://konyvtar.elte.hu/web/hu/node/1987

Beszámoló Ragnar professzor úr előadásáról az ELTE BTK honlapjánhttp://www.btk.elte.hu/hir?id=NW-855

Bodrogi Enikő: Nyelvi jogok Norvégiában. Online: http://klimala.web.elte.hu/18/10MBodrogiEniko.pdf

Norway. Wikipedia. http://en.wikipedia.org/wiki/Norway

Koller Inez:  Migrációs tendenciák Európában

Online: http://publikon.hu/application/essay/490_1.pdf

Ragnar Audunson: The public library as a meeting-place in a multicultural and digital context: The necessity of low-intensive meeting-places. Online: http://www.emeraldinsight.com/journals.htm?articleid=1465043

Tóth Máté: A könyvtár mint találkozóhely – A PLACE projekt. In: Könyv, könyvtár, könyvtáros. 2009. 7. sz.

http://ki.oszk.hu/3k/2010/12/a-konyvtar-mint-talalkozohely-a-place-projekt/


[1] Ragnar Audunson is Professor in Oslo and Akershus University College of Applied Sciences  and was the president of European Association for Library & Information Education and Research (EUCLID)

[2] Agnes Hajdu Barát is a college professor at the Department of Library and Museum Pedagogy, Institute of Adult Education, Gyula Juhász Faculty of Education, University of Szeged, and a guest lecturer at the Department of Library and Information Science, Faculty of Arts and Humanities, Eötvös Loránd University, Budapest. 

[3] From the power point presentation of the lecture, that you can find here: http://elte-lis.blogspot.com/2012/04/prof-ragnar-audunson-eloadasa.html

Categories: önkéntesség, bevándorlók, ELTE, immigration, könyvtár, közösségi tér, librarian, library, meeting places, multicultural, Norvégia, Norway, PLACE project | Címkék: , , , , , , , , , | Hozzászólás

A könyvtár, mint találkozóhely norvég szemmel

A könyvtár, mint találkozóhely norvég szemmel – Prof. Ragnar Audunson előadásának margójára

A könyvtáraknak, mint nyilvános tereknek meg van a lehetőségük arra, hogy a helyi közösségek legelevenebb részeivé váljanak, hiszen az egész társadalom számára kínálnak szolgáltatásokat. A könyvtár a kapcsolatok kialakításának egyik nélkülözhetetlen feltételét biztosítja: a teret a találkozásra.

Az ELTE Bölcsészettudományi Karának Informatikai és Könyvtártudományi Intézete szervezésében 2012. április 19-én az ELTE Egyetemi Könyvtár dísztermében Prof. Ragnar Audunson[1] erről a térről beszélt „Public libraries as meeting places” – „Közkönyvtárak, mint találkozóhelyek” című előadásában. (Az előadást magyar nyelvre fordította, és korreferátumot tartott Barátné dr. Hajdu Ágnes az ELTE BTK és a SZTE JGYPK oktatója.)

Most – a teljesség igénye nélkül – csak néhány, az előadás számomra érdekes momentumáról írok.

A norvég professzor a PLACE projektet mutatta be. (A mozaikszó a „Public Libraries as Arenas for Citizenship”-ből ered, ami magyarul körülbelül annyit tesz: „A közkönyvtárak, mint az aktív állampolgárság terei”). A projekt általános célja többek között az volt, hogy megvizsgálják a lehetőségét annak, hogy a multikulturális helyi közösségekben működő közkönyvtárakat miként lehetne olyan helyszínekké formálni, hogy valódi találkozóhelyek legyenek, és előmozdítsák a demokratikus folyamatokhoz szükséges kultúrák közötti kommunikációt.

Az egyik fő kérdés az, hogyan tud a könyvtár szerepet vállalni a bevándorlók integrációs problémája megoldásában (bár most, hogy leírom ezt a szót, eszembe jut, hogy a „probléma” kifejezést nem hallottam az előadás során…), hogyan tudja a könyvtár a különböző kulturális és vallási hátterű embereket közelebb hozni egymáshoz.

 A norvég látásmód megértéséhez talán az is hozzájárul – amit érdekességként megemlítek –, hogy norvégnak eleve két irodalmi nyelve van: a bokmäl és a nynorsk. Mindkettő egyenlő rangú hivatalos nyelv az országban. Ebből a szempontból Norvégia kivételes helyzetű Európában. Törvény van arra, hogy a két nyelvet milyen mértékben kell a médiában használni. Az iskolákban pedig az egyik nyelvet fő-, míg a másikat melléknyelvként választják a gyerekek.  Nehezíti a helyzetet, hogy a két nyelven belül különböző variánsok vannak, mind az írott, mind a beszélt formában. Természetesen más ez a „belügy”, és más az a tény, hogy ma a teljes népesség 11%-a bevándorló.  

Norvégiába főként Irakból, Szomáliából, Bosznia-Hercegovinából, Oroszországból és Afganisztánból jönnek bevándorlók. Oslo népességének a 25% „non western immigrants”, azaz nem nyugat-európai kulturális hátterű bevándorló. Vannak iskolák, ahol a tanulók 70-80%-a bevándorló.

Érdekesség, hogy muszlim nőket/lányokat – más nyilvános közösségi terekkel szemben – a könyvtárakba elengedik, mert a muzulmán családok biztonságos helynek tekintik. Ezeknek a lányoknak, asszonyoknak a könyvtárban nyílik módjuk a társadalmi szokások megismerésére, a szocializációra és az integrációra. Aki csak egy kicsit is ismeri az hagyományaikat, tudja, hogy ez milyen nagy dolog!

Ebből is látszik, hogy a könyvtár mennyire alkalmas a társadalmi feszültségek oldására, és valóban lehet egy olyan hely, ahol mód van egymás megismerésére és megértésére.

 Ragnar Audunson professzor előadásában a mindennel kapcsolatos jó szándék feltételezése fogott meg leginkább. Példaként említette, hogy akár ott hagyná a pénztárcáját az előtte lévő asztalon, mert feltételezi a jó szándékot. Ez a bizalom az, ami szerinte a társadalmi lét alapja kell, hogy legyen. És kinn is hagyná az asztalon a tárcáját, mert feltételezi, hogy nem vinnék el onnan! A politikai életben pedig „A” pártnak és „B” pártnak is jó szándékot kell feltételeznie egymás lépéseiről, döntéseiről.

A PLACE projekt – ami több éven át tartott – érdekessége számomra az is, hogy a lebonyolításában egyetemisták és PhD hallgatók is részt vettek. Jó lenne, ha itthon is lennének olyan projektek, amelybe a hallgatók bekapcsolódhatnának, így jobban beleláthatnának már tanulmányaik idején a szakmába, a könyvtárak igazi világába.

Több információ található a PLACE projektről, a norvég nyelvi jogokról és bevándorlási helyzetről, valamint az előadás témájáról az irodalomjegyzékben.

Irodalomjegyzék:

Svanhild Aabø, Ragnar Audunson and Andreas Vårheim: How do public libraries function as meeting places?

http://munin.uit.no/bitstream/handle/10037/3099/article.pdfURN?sequence=5

Beszámoló Ragnar professzor úr előadásáról az ELTE Egyetemi Könyvtári Szolgálat honlapján (az előadáson készült képekkel és az előadás diáival): http://konyvtar.elte.hu/web/hu/node/1987

Beszámoló Ragnar professzor úr előadásáról az ELTE BTK honlapján:

 http://www.btk.elte.hu/hir?id=NW-855

Beszámoló Ragnar professzor úr előadásáról (az előadás meghallgatható és a diák is megtalálhatóak itt) – ELTE BTK KT Blog :

http://elte-lis.blogspot.com/2012/04/prof-ragnar-audunson-eloadasa.html

Bodrogi Enikő: Nyelvi jogok Norvégiában.

http://klimala.web.elte.hu/18/10MBodrogiEniko.pdf

Az előadás meghirdetése:

http://katalist-to-feed.blogspot.com/2012/04/katalist-prof-ragnar-audunson-eloadasa.html

Koller Inez:  Migrációs tendenciák Európában

http://publikon.hu/application/essay/490_1.pdf

Ragnar Audunson: The public library as a meeting-place in a multicultural and digital context: The necessity of low-intensive meeting-places

http://www.emeraldinsight.com/journals.htm?articleid=1465043

Tóth Máté: A könyvtár mint találkozóhely – A PLACE projekt. In: Könyv, könyvtár, könyvtáros. 2009. 7. sz.

http://ki.oszk.hu/3k/2010/12/a-konyvtar-mint-talalkozohely-a-place-projekt/

(A fenti linkek letöltési ideje: 2012. április 23.)


[1] Prof. Ragnar Audunson az Oslo and Akershus University College of Applied Sciences tanára és az European Association for Library & Information Education and Research (EUCLID) volt elnöke

Categories: bevándorlók, ELTE, könyvtár, könyvtáros, Norvégia | Címkék: , , , , | Hozzászólás

Működteti a WordPress.com.