Rólam

Kedves Olvasóm!

Az életben számomra az egyik legcsodálatosabb dolog a találkozás. Hiszem, hogy bizonyos embereknek találkozni kell, és találkoznak is az életben. Természetesen van, amikor csak egy rövid, közös vonatút az, amely összeköt valakivel, és a jóízű beszélgetés kellemes, de rövid emlékével suhanunk tovább. De milyen jó is volt, hogy a több órás utazás így telt el! A találkozáskor azonban soha nem tudhatjuk, hogy hova és meddig vezet a közös út. Elképzelhető, hogy tényleg csak egy néhány órás utazás az, amelyet hoz a sors, de lehet hogy ennél sokkal több következik. Szerencsésnek tartom magam, mert több olyan találkozásban volt részem, amely meghatározó, komoly emberi kapcsolatot hozott számomra, és nagy hatással volt a sorsom alakulására. Csodálatos dolog, hogy találkozhattam velük, akik elindítottak az írás rögös útján, és segítenek rajta haladni, akik segítettek a könyvtáros szakma közelébe kerülni, majd egyre mélyebben belelátni, és akikkel közvetlenül együtt dolgoztam, dolgozom benne. És velük is, akik lehetőséget adtak és adnak arra, hogy önkéntesként segíthessek másoknak, vagy akik támogattak a tanulásban. Nem utolsó sorban pedig a barátaimmal, akikkel csodálatos élményekben lehet részem. 

E találkozások által jöhetett létre mindaz, ami ezen a honlapon elolvasható, most, amikor Önnel, Veled találkozom. 

Szeretettel, 

Pegán Anita

2011. december 6.

Reklámok
Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.

%d blogger ezt kedveli: