Posts Tagged With: Erdély

Igaz téli mese

Pegán Anita: Igaz téli mese

A Cam folyón egyre több kacsa gyülekezik, pedig kissé hideg van. Persze csak amennyire az angol tél hideg. Havat, ha két napig láttunk, nulla fok alá alig ment a hőmérő napközben.
– Most csinálj rólam egy képet! – kiáltja Eszter. Örül, hogy végre van, aki fényképet készít róla Cambridge-ben. Nem is egyet, hanem egy sorozatot. És végre nem selfie-t rak fel a facebookra, hanem rendes képet. Távolabbról, úgy, hogy látható legyen a környezet. Furcsa lenne számára megkérni egy idegent, hogy fotót készítsen róla. Hisz nem turistaként járja a városka utcáit, hanem itt dolgozik, au-pair. Vagyis tulajdonképpen egy kis faluban él, nem messze Cambridgetől.
Eredetileg Londonba jött Erdélyből. „Londonban sokkal jobb volt.” – mondta egyszer. – „Azt sem tudtam melyik programot válasszam. Viszont itt találtam jó családot. Az első, londoni családtól szó szerint el kellett szöknöm. Rengeteget dolgoztam. Egy nyolc hónapos gyerekkel voltam egész nap, bezárva. A google térképen néztem meg, hogy a ház környékén hol vannak bokrok és fák. A barátaim már átküldték a Szökés összes évadját a neten. Egy adandó alkalommal kivittem a cuccaimat, és az egyik bokor takarásába tettem. Nem sokkal utána el tudtam szökni.”
Kissé hideg szél fúj. Megigazítja a kabátját és a sálját, majd egy újabb fotót készítek róla. Csinos. Pedig tudom, hogy úgy gondolja, van rajta pár felesleges kiló, amiből én egyet sem látok. Mosolyog. Hirtelen magabiztosnak tűnik. Átváltozik egy pillanatra egy önfeledt fiatal lánnyá, elfeledve mindent, ami körülveszi, a sokszor oly kimerítő valóságot. Egy külső szemlélő talán egy turistát lát, aki a barátnőjével fotózkodik a folyóparton, és akik este egy hostelben szállnak meg. Ezt az önfeledtséget szinte sosem láttam az arcán…
Vannak olyan emberek, akikre nagyobb súlyt tesz a sors, mint másokra… De elbírják, még ha ennek az is az ára, hogy igen korán fel kell nőniük. Igen, vannak olyan emberek, akiknek gyerekként túl kevés jut a szülőkből, a szülői szeretetből. Talán ez a teher az egyik legnagyobb, amivel végigmegy majd az egész életén. Mint ahogy ő is ezt teszi, akinek 13 éves korában meghalt az apukája. Emlékszem, ezt inkább csak mellékesen tudatta velem, mint ami nem is olyan fontos. Holott én már tudtam, az első találkozásunknál. Tudtam, hogy valakit elvesztett. Éreztem, hogy egy 21 éves lány nem lehet ennyire felnőtt gondolkodású, hacsak a sors már meg nem próbálta. Bár azt tartom, hogy a halál nem volt soha idegen számára. Talán a székely lelke az, amely annyira egységben tartja gondolataiban, érzéseiben az életet és a halált, melyek elválaszthatatlanok… nincs egyik a másik nélkül.
Egy modern népmese az ő élete. A három testvérből a legkisebb, akinek nehezebb, akinek küzdelmesebb a sorsa, butterfly-in-black_00009063mint a többieké. Akivel megtörtént olyan is, mint egy „igazi” mesében, amikor a hargitai kis faluban egyszer csak kopogtak az ajtón. Épp élete hányatott szakaszában a nagymamájánál töltötte az estét. Kinn szitált a hó, ők pedig benn melegedtek a kályhánál. Ő nyitott ajtót. S bár ekkor még nem tudta, de Őt választotta ki a jó Isten a következő, nehéz feladatra. Egy ijedt arcú nő állt ott, és segítséget kért. „Egy barátnőnk rosszul van! Kérhetnénk egy pohár vizet?” Eszter rögtön vitte a vizet és egy takarót. Még Temesvárról kapta a szőtt anyagot, amelyet pillangók díszítettek. A házból kilépve már látta is az asszonyt. Ketten támogatták. Jártányi ereje sem volt. Odament hozzájuk, és leült a jeges földre. A pokrócot leterítette, és az ölébe fektették a haldoklót. Óvatosan megsimította a homlokát, és halkan beszélt hozzá. Az asszony néhány perc múlva már nem lélegzett. A saját és a pillangók ölelésével segítette át őt a mennyországba… a hó pedig csak szitált tovább…

Most ikerbabakocsit tolnak el mellettem (itt rengeteg a kisgyerek), ezért félre kell állnom, félbeszakítva fotózást. Eszter nemrég azt mondta, hogy nem akar gyereket. „Erre a világra? Én nem akarok szülni. Hogy az ő élete is nehézségekkel teli legyen!?”
A kocsit eltolják, és ahogy visszafordulok, látom, hogy ő a vizet nézi. Elmúlt az előző pillanat varázsa. Most talán a szerelmére gondol. Vagyis igen, szinte biztos vagyok benne… van egy fiú, aki akkor hagyta el, amikor kijött ide. Szerinte még mindig belé szerelmes. Egyszerűen mindig rá gondol, nem tudja elfelejteni. Bár szerintem csak egy ábrándot kerget… de ezt hiába mondanám neki, úgysem értené.

„Nem, nem tudok megbízni senkiben” – mondta egyszer váratlanul. Néha hirtelen rájött valamire, kimondta és aztán csend…

Azt hiszem azonban, hogy az emberekbe vetett hitét soha nem veszítette el, annak ellenére, hogy hamar elveszíthette volna. Pont olyan emberektől nem kapta meg a bizalmat, akiktől meg kellett volna kapnia. Egy katolikus iskolába járt. Bennlakással. Azonban a távolból hiányzott az anyai támogatás. Így megesett, hogy a kosztpénzt sem kapta meg otthonról. A tanárai pedig megvádolták azzal, hogy elköltötte. A gyermek pedig nem tudja megvédeni magát… mit tehetett? „Tudom, hogy nem szabad, de nem volt mit tennem: volt, hogy ételt kellett lopnom. Éhes voltam.” Aztán abbahagyta az iskolát. Visszaköltözött a szülőfalujába és hányatott évek alatt elvégzett egy másik középiskolát. Többször mondtam neki, hogy tanuljon tovább, de azt mondta, hogy egyedül nem tudja megoldani.

Most, ahogy még mindig a vizet nézi, nem akarom megzavarni. Készítek róla így is egy fotót. Ezt észre sem veszi.
Menjünk be a templomba – fordul felém hirtelen. Látszott, hogy tényleg vágyik oda bemenni, vágyik egy kis nyugalomra, csendre.
Rendben – válaszolom, miközben elmosolyodom, és arra gondolok, hogy az ember hitét nem lehet egykönnyen elvenni. És ez mennyire jó!
A templomban alig vannak. Leülünk. Csendben. Lopva oldalra nézek, erre a kedves lélekre, aki megőrizte gyermeki őszinteségét. Ez egyébként csak kivételes alkalmakkor nyilvánult meg számomra. Ilyen volt az utolsó találkozásunk vége, amikor életem egyik legkedvesebb, színes pillangóként felrebbent pillanata esett meg velem. A kis, angol faluban a templom mellett búcsúztunk el. Innen a házukhoz egy hosszú ösvény vezetett be. Kislányos könnyedséggel szaladt a ház felé, majd félúton elkiáltotta magát: „szeretlek!”

„Most megmarad a hit, remény, szeretet,
Ez a három,
De köztük a legnagyobb a szeretet.”

(Pál apostol első levele a korintusiakhoz – részlet)

 (Fotó: http://wallpoper.com/images/00/00/90/63/butterfly-in-black_00009063.jpg)

 

 

 

 

 

 

Reklámok
Categories: Anglia, angol, au-pair, barátság, booksandsoul, Cambridge, család, Erdély, fiatalság, hit, igaz történet, London, Nagy-Britannia, novella, székely, szeretet, téli mese, téli történet, történet | Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , | Hozzászólás

„Az önkéntesmunka rengeteg vidám pillanatot ad” – beszélgetés Sántha Emesével

(Books and Soul interjúk – Pegán Anita, 2012. október 27.)

A „Books and Soul interjúk” ötlete év elején, nem sokkal a blogom indítása után fogalmazódott meg bennem. Időközben elgondolkodtam azon, vajon kiket is fog a sors felém sodorni, akikkel ezeket a lélekmelegítő beszélgetéseket megtehetem. Szerencsére többen élnek közöttünk, és találkozhatok is velük, akik nyitott személyiségükkel, önzetlen cselekedeteikkel próbálják jobbá tenni a világot.
Sántha Emesét 2012 szeptemberében, a “Könyvtár, ami összeköt”  – Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok együttműködése ösztöndíjprogram (http://parlament.hu/palyazat/2012/konyvtarpalyazat.pdf) során ismertem meg, amelynek az Országgyűlési Könyvtár adott helyet. Tíz külhoni magyar könyvtáros töltött egy hónapot a könyvtárban, ahol tartalmas szakmai programokban volt részük. Ő Marosvásárhelyről jött, és a Petru Major Egyetem könyvtárában dolgozik.

Emesét az egy hónap folyamán szinte mindig mosolyogni láttam. Mosolya valószínűleg gyógyító lehet, mert akármikor találkoztunk, és rám mosolygott, éreztem, ahogy a szeretet energiája árad felém, és eltölt. Talán ő maga nem is sejti, milyen ereje van a mosolyának. Bizonyára azonban a körülötte élők tudják, főként nővérének négy kisgyermeke, akik őt „Manyá”-nak szólítják (az Anya és Mesi összeolvasztásaként), akikkel sok időt tölt, és ahogy egyszer ő fogalmazott, sokszor simogatja álomba őket. Úgy gondolom, ezeken az estéken varázslatos hangulat lehet abban a családban. De mások is kapnak a szeretetéből! Önkéntes munkát végez a Caritas-nal, ahol roma gyerekekkel foglalkozik. 

Emese nővére gyermekeivel

Emese nővére gyermekeivel

– Mesélj egy kicsit a családodról, gyerekkorodról! Gondolom, onnan ered a gyerekek iránti szereteted.
– Nagyon boldog gyerekkorom volt. Ketten vagyunk testvérek, a nővérem alig egy évvel idősebb, ezért mindig nagyon közel álltunk egymáshoz (érdekes módon ezt a példát ő is követte, az ő gyerekei közt 11 hónapnyi a korkülönbség). Együtt kezdtünk sportolni, angolt tanulni, hittanra járni. Édesapám nagyon szigorú volt, édesanyám pedig tipikus anya. Babusgatott, kényeztetett és ez a mai napig is így van. Az egyetlen dolog, ami hiányzott a gyerekkorunkból, és a mai napig nagy hiányosságunk, az az állatokkal való barátság. Nagyon félünk családilag az állatoktól, ezt sajnos nem sikerült kiküszöbölni. Ettől eltekintve nagyon tartalmas gyerekkorunk volt, összetartó családdal (édesanyámék négyen vannak testvérek), meghitt családi ünnepekkel és szertartásokkal.

Emese szintén családi kőrben

Emese szintén családi kőrben

Iskolakezdéskor a mai napig eszembe jut, ahogy kék papírral borítottuk be a tankönyveket és füzeteket, ezekre édesanyám mindig nagyon figyelt, hogy a hangulatot megteremtse a nagy eseményekhez. A családi ünnepekről nem is beszélve.

– Az önkéntes munka lehetősége hogyan jött az életedbe? Milyen önkéntes munkát végzel?
– Közelről először az Egyesült Államokban találkoztam az önkéntességgel, 2005-ben. Akkoriban egy közkönyvtárban dolgoztam, és minden nap önkéntesek segítettek nekünk. Már akkor nagyon megtetszett az ötlet, nemcsak azért, mert hasznos segítség volt, hanem azért is, mert integráló szerepe volt. Ott az önkéntesek nagy része idős vagy sérült volt, mégis sikerült mindenkinek megfelelő elfoglaltságot adni és ezzel sikerélményt nyújtani nekik. Általában ha valaki nyugdíjba megy, haszontalannak érzi magát, és ezt nagyon jól ki tudja küszöbölni az önkéntesség intézménye. Itthon a szervezett önkéntes munkába nemrég kapcsolódtam be. A Caritas szeretetszolgálat keretében működő, a roma gyerekek felzárkóztatását célzó programban veszek részt. Ez I.– IV. osztályos roma gyerekek heti két alkalommal történő korrepetálását jelenti, segítünk nekik megírni a házi feladatot, gyakoroljuk az olvasást, írást, számolást és van természetesen játék is.

– Mit ad neked az önkéntes munka?
– Elsősorban azt az érzést, hogy valami hasznosat csinálok. Nagyon jó nap az, amikor sikerül valamit megértetni egy gyerekkel és látom rajta is, hogy lelkesen végzi a feladatot, mert érti, hogy mit csinál és tudja, hogyan kell csinálni. Másodsorban rengeteg vidám pillanatot, mert gyerekek között ez szabály. Mindig jó a hangulat, egymás szavába vágva mesélik, hogy mi történt velük. Nem utolsó sorban pedig nagyon sokat segít az előítéleteim leküzdésében, mert sajnos – bevallom – vannak előítéleteim a romákkal szemben. Szerencsére egyre kevesebb.

– Eszedbe jut-e egy megható pillanat, történet, amit az önkéntes munka során éltél át?
– Az első alkalmat említeném. Nagyon megilletődötten érkeztem az iskolába, ahol a program folyik, és különösen aggódtam, hogy könyvtárosként hogy tudok majd helytállni. Általában 12-15 gyerek és 3-4 önkéntes jár kedden és csütörtökön délután. Akkor csak négy kislány jött el, „tanító néni” három volt. A másik két önkéntessel már nagyon jó viszonyban voltak, ez látszott azon, ahogy egymást üdvözölték. Szorgalmasan végigdolgozták a két órát és

Önkéntes munka közben

Önkéntes munka közben

a végén az egyik kislány, Nárcsisza odajött hozzám és adott nekem egy rajzot. „Ezt magának csináltam” – mondta. Virágok és szívek voltak rajta és azt is felírta rá, hogy ez a tanító néninek ajándék Nárcsiszától. Most is megvan a rajza. Azóta persze már a kapuban várnak és rohannak elém is ugyanúgy, mint a többiek elé.

– Bemutatnád a Caritas szervezetet?
– A Caritas a katolikus egyház szeretetszolgálata. Minden erdélyi egyházmegyében működik, sok esetben hasonló programokkal. Elsősorban a hátrányos helyzetűekkel, idősekkel, betegekkel, romákkal és szegényekkel foglalkozik. Minden évben (hagyományosan novemberben, de idén október 12-én) megszervezik az Egymillió Csillag a Szegényekért akciót, ez minden nagyobb város főterén egy gyertyagyújtási és adományozó akció, amelynek bevételeiből a szegény családokat támogatják. A marosvásárhelyi Caritas két állandó programot működtet, egyik a roma gyerekek korrepetálása, a másik pedig a beteg gyerekek látogatása kórházakban és az ezzel egybekötött meseolvasás. Idősotthonokban is vannak programjai, a nővérem például németet tanít időseknek. Vannak alkalmi v. időszakos programok is (akár egyéni kérésre is – a nyáron egy gyergyói család mellé kerestek tolmácsot, akik kórházba jöttek Marosvásárhelyre és nem tudtak románul). Nyáron egy kéthetes önkéntes tábor keretében különböző helyszíneken segítenek. Idén Máréfalván volt ez a tábor, székely kapu festéstől takarításig, kertészkedéstől játszótér építésen át mindenben részt vettek.

– Mit gondolsz arról, hogy az önkéntességnek milyen szerepe lesz a jövőben a társadalomban? Több lesz az önkéntes?
– Úgy látom, hogy igen, egyre több lesz az önkéntes. Alkalmi Caritas rendezvényeken is önkénteskedtem és mindig új arcok is voltak a régiek mellett. A legutóbbi önkéntes találkozón rengeteg középiskolás volt, a tizenévesek tényleg aktívan és lelkesen kapcsolódnak be ebbe a munkába. A fiatalok mentalitása nagyon egészséges ebből a szempontból, én nagyon bizakodó vagyok az önkéntesség jövőjét tekintve.

– Számomra az önkéntesség és a fenntarthatóság összefüggő fogalmak. Romániában milyen programok vannak a fenntarthatóságért? Mennyire népszerű a fenntarthatóság gondolata?
– A fenntarthatóság, a környezetvédelem iránt elkötelezett civil szervezetek erősen támaszkodnak az önkéntes munkára. Pl. a csíkszeredai Zöld Székelyföld Egyesület használt olaj gyűjtési akciókat szokott szervezni, főként Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen. Ezekben az akciókban mindig önkéntesek vesznek részt. De hasonlóan önkéntesek végzik a folyómedrek, zöldövezetek takarítását. Hatalmas népszerűségnek örvend a Let’s do it Romania tavaszi nagytakarítási akció és évről évre többen vesznek részt benne. Jó hír, hogy néhány akcióhoz a politikum és a városvezetés-közigazgatás is csatlakozik. A Föld órájáról pl. sok városban a közvilágítás szüneteltetésével is megemlékeznek. A szelektív hulladékgyűjtés kötelező a közintézményekben, az elektromos hulladék elszállítására is van mód. Összességében úgy látom, hogy elindult egyfajta kampány ez irányban, és egyre több elkötelezett híve is lesz a fenntarthatóságnak.

Categories: önkéntesmunka, önkéntesség, Caritas, Erdély, fenntarthatóság, Karitász, könyvtár, Románia, volunteer | Címkék: , , , , , , , , | Hozzászólás

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.