Kövesdi Emese: Környezettudatos magatartás a közművelődésben (tanulmány)
A fenntarthatóság és környezeti nevelés témája iránt érdeklődő, elkötelezett könyvtárosoknak, illetve közművelődésben dolgozó szakembereknek ajánlom Kövesdi Emese: Környezettudatos magatartás a közművelődésben c. értékes tanulmányát, amely a Trendek változások, innovációk a budapesti közművelődésben[1] c. kötetben jelent meg.
A tanulmány a fenntarthatóság koncepciójának bemutatása után a téma kulturális aspektusait mutatja be.
Részletesen ír a környezeti nevelésről, amelynek bemutatja a színtereit. Rámutat arra, hogy az életminőséget nem csak az anyagi javak halmozásával lehet javítani, hanem a kultúra „fogyasztásával”, az értelmes és értékes szabadidő eltöltésével, amit a művelődési házak (és hozzá kell tennem, hogy a könyvtárak) kínálnak. Fontosnak tartja a fenntarthatósággal, a környezetvédelemmel, a környezettudatos életmóddal kapcsolatos ismeretek terjesztését, amelyet a művelődési házak feladatai közé sorol. Ezt a feladatot, mint a helyi közösség formálója és a személyes találkozásokra lehetőséget adó intézmény fel is tudja érdemben vállalni.
Ahogy a könyvtárak esetében, úgy a közművelődési intézmények esetében is feltétlen fontos a jó példamutatás (pl. gondozott kert, tiszta környezet, zöldesítés).
A tanulmány példákat említ a környezettudatos szemléletformálás lehetőségeire. A szerző kitér a gyerekek és a felnőttek számára e témában szervezhető programokra is. (Megvalósított példaként bemutatja például az Óbudai Kulturális Központ Békásmegyeri Közösségi Házának ÖKO-7 programját.)
Röviden ismertetésre kerül a Radnóti Miklós Művelődési Központ környezetbarát üzemeltetésének megoldásai. Ajánlom megtekintésre a RaM honlapját: http://www.ram13.hu/
Úgy gondolom, hogy ez a tanulmány nem csak a művelődési házakban dolgozókat, hanem a könyvtárosokat is segítheti abban, hogy új gondolatokat ébresszen a fenntarthatósággal kapcsolatos feladatainak megvalósítása során.
[1] Kövesdi Emese: Környezettudatos magatartás a közművelődésben. In: Trendek változások, innovációk a budapesti közművelődésben. Slézia Gabriella (szerk.). Budapest, Budapesti Művelődési Központ, 2012. (Módszertani füzetek 13. ISSN 1219-0632) ISBN 978-963-89233-6-3; p.155-189.
Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek? Geopen Kiadó, 2012.
A Murakami Haruki (1949-) japán író memoárja nagyrészt a maratonokra való felkészüléséről szól (több mint 20 
maratont futott már le életében), de érdekesen ötvözi könyvében a futással kapcsolatos élményeit és az írói mesterség bemutatását. Sőt “Hogyan írjunk regényt? A módszerek a minennapos reggeli futásban rejlenek” c. fejezetben bőven ír az írásról. Szerinte a legfontosabb dolgok, amire egy regényírónak szüksége van: a tehetség, az összpontosítás, a kitartás és az állóképesség. Felveti azt is, hogy a regényírás tulajdonképpen fizikai munka. (Míg maga a szövegírás szellemi tevékenység, de egy regény létrehozása már fizikai jelllegű.) Állítása szerint pedig a regényírásról legtöbbet futás közben tudott meg. A „Miről beszélek, amikor futásról beszélek?”, egy könyv a kitartásról és a jó döntésekről. Nem csak futóknak ajánlom!
Fotó: http://www.flickr.com/photos/seanvenn/3630375604/
Tony Parsons: Egyetlen szerelmem (One for My Baby). Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004.
Tony Parsons regényei könnyed olvasmányok, amelyek főként a társas viszonyok bonyolultságát, nehézségeit, 
szépségét tárják elénk. És tényleg csak enyhén giccsesek! A szerző valahogy nagyon eltalálja azt az érzelmi hangulatot, ami a giccs előtt van úgy két lépéssel. Kellően irónikus, nosztalgikus, romantikus, sőt, van, amikor reális.
E regényében a házastársi, apa-fia, anya-fia kapcsolatok kapnak fő szerepet, illetve különös jelentőséggel bír a nagymama alakja.
A főszereplő, Alfie Budd (30 év körüli férfi), aki megtalálta egyetlen szerelmét, és hamar össze is házasodott vele. Rose azonban meghalt egy balesetben. Számomra a szituáció némileg hajaz a híres „Love story” szerelmes párjára. Mind karakterükben (különösen Rose személyiségében) és hasonló történetükben is. Tulajdonképpen nem derül ki, hogy mitől is volt annyira jó ez a kapcsolat, de Rose korai halála után talán természetes is, hogy egy idealizált emlék marad meg Alfie-ban, amely nem engedi, hogy tovább lépjen. A férfi nem hisz abban, hogy lehet még egy esélye a szerelemre. Szerinte ez volt az „egyetlen szerelem” az életében.
Szüleihez költözik, s mint angol tanár helyezkedik el, és jobbára tanítványaival bonyolódik sehova sem vezető viszonyokba. Parsons regényeinek a fő erénye az, hogy nagyon jól ábrázolja a női érzéseket is. Ehhez kapcsolódva kiemelném azt a helyzetet, amikor Alfie Budd egyik barátnője terhes lesz. Nagyon érzékenyen és reálisan ír a szerző az abortuszról. Arról, hogy ez a férfi és ez a nő hogyan élik meg ezt az igazán embert próbáló helyzetet. A gyermekvállalás kérdése egyébként többször megjelenik a regényben. Volt felesége valamiért nem esett teherbe. A történet utolsó mondata pedig számomra igazán beszédes, és egyben megható is: „… csatlakozom a többiekhez, akik arra várnak, hogy leeresszék a hajóhidat, mindnyájan mennénk már utunkra, és csendes várakozás érződik a levegőben, mint amikor valaki ráfordul a hazafelé vezető útra, vagy mint amikor egy kisgyermek várja, hogy megszülethessen.” (p. 391.)
A történet nagy része Londonban (egy kisebb pedig Hongkongban) játszódik. Londonról nagyon átélhető leírást ad a szerző. Szinte ott éreztem magam a londoni utcákon, parkokban, ahogy olvastam a leírásokat. Aki szereti ezt a várost, kellemes élményeket, hangulatokat idézhet fel: „Amikor már nem bírunk többet inni, végigsétálunk a City Road és az Upper Street teljes hosszán, fekete taxit kajtatva. Elérjük a Highbury Corner túlsó végét, ahol gazdagság és elegancia hirtelen váltással a szegénységnek és funkcionalitásnak adja át a helyét, de még mindig nem sikerült kocsit fognunk. Piszkossárga fény vonja be a lepukkant üzletek sorát.”
Haladó angol nyelvtudással tökéletes nyelvgyakorlást nyújt a könyv eredeti, angol nyelvű változata. Nagyon ajánlom! (Megtalálható a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban: www.fszek.hu)
Megjegyezném, hogy Parsons regényeiben több visszatérő karakter és helyzet van, és karakterei nem igazán újulnak meg. Ezért némi időkihagyással ajánlom kézbe venni további regényeit. Ezek kellemes időtöltést nyújthatnak egy-egy esős nyári délutánon vagy utazás idején. Ilyen az „Apa és fia”, amelynek ajánlom film változatát is DVD-n. (Csak angolul találtam meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, de egészen jól érthető, akár közepes angol nyelvtudással is!) Az „Apa és fia” folytatása pedig „Férj és feleség” címmel jelent meg.
(Közzétéve: 2012. április 15.)
Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek (Eat, Pray, Love). Ulpius-ház könyvkiadó Kft., Budapest, 2010.
Elizabeth Gilbertet ez az önéletrajzi regény tette híressé. Az önéletrajzi jelleg az egyik nagy erénye a könyvnek.
A könyv természetesen nagyon is amerikai. Minden meg van benne, ami a sikerhez kell. De most eltekintek a történet 
néhány előre sejthető fordulatától, és inkább arról írok, amiért érdemes elolvasni ezt a könyvet. Nekem tetszettek a tájak, városok és az egyes népekre jellemző szokások bemutatása. Ugyanis sok helyütt (de megfelelő arányban) tartalmaz a regény ismeretterjesztő részeket. Érdekes jobban megismerni az olasz, az indiai és indonéziai életet, így például az indonéz nőket vagy a férfi-nő kapcsolatok jellegét vagy az indiai asramban folyó életet. A meditációk és mantrák közül pedig érdemes kipróbálni egyet-egyet – no, nem a szanszkrít Guru-gítára gondolok 🙂 -, akihez közel áll az ilyesmi. Akik kezdő meditálók, azoknak pedig hasznos lehet az, ahogy Gilbert a meditáció végzése közbeni problémáiról és azok leküzdéséről beszél: “Mint a legtöbb emberszabású lény, én is meg vagyok áldva azzal, amit a buddhisták úgy neveznek, hogy “majomelme” – a gondolataim ágról ágra ugrálnak, … Régmúlt dolgoktól kezdve az ismeretlen jövőig, az elmém vad ugrásokkal, zabolátlanul és fegyelmezetlenül szeli át az idő folyamát, és percenként többtucatnyi új ötlettel áll elő.” (p. 186.)
A történet egy házasság válságával kezdődik. Ebben az időszakban elég kemény depresszió gyötri a főhőst. (Ez a filmben ilyen súllyal nem jelenik meg.) Számomra már-már túl hosszan tárgyalja a betegségének történetét (közben előre is lapoztam, hogy teljesen őszinte legyek), de később értelmet kapott ez a sok oldalas felvezetés, mert a három országban történő utazás végére valóban sokkal kiegyensúlyozottabb lesz Elizabeth, és a történet lényege pont ebben áll.
Számomra a filmben fogalmazódott meg világosabban a másik mondanivalója a történetnek: az elengedés: „Teljes szívedből bocsáss meg neki, BOCSÁSS MEG ÖNMAGADNAK, és engedd el.” (p. 259.) Azt hiszem, hogy ezt a gondolatot nem lehet elégszer tudatosítani az életben, mert az ember hajlamos a megbocsátásról megfeledkezni.
És ha már a filmnél tartunk: a film leginkább a könyv reklámjának tekinthető. Jó látni azokat a tájakat, amelyeken a hősnő járt: hangulatos olasz utcácskák, az indiai asram vagy az indonéz táj, és az ott élő emberek. Ellenben a könyv történetének egyes lényeges elemeit nem látjuk viszont a filmben, ami néhol homályossá teszi az ok-okozatot a cselekményben.
Számomra Julia Roberts nem lényegül át Elizabeth Gilbertté. Végig olyan érzésem volt, mintha Julia Roberts, mint szinésznő, járta volna végig az utat. Nem volt túl jó választás a szerepre. Sokszor csak nagy, kerek szemekkel áll a jelenetekben, mintha mindig csodálkozna – talán azon, hogyan megkapta a szerepet?. (Ez volt ugyanis a nagy visszatérése – évekig nem filmezett a gyermekei miatt.) Másrészt már vártam, hogy mikor jelenik meg menyasszonyi ruhában (ez is eljött elég hamar…)
A történet egyes motívumai és hangulatai számomra a „Napsütötte Toscana” című filmet idézte, amely nekem sokkal jobban tetszett.
És ha egy üzlet beindul… a film ihlette termékek már kaphatóak. Parfümök, mécsestartók és minden ami „Eat, Pray, Love”:
http://www.realbeauty.com/health/wellness/eat-pray-love-beauty-products#slide-1
Parfümtől a párnahuzatig: Eat, Pray, Love-dömping:
http://femina.blog.hu/2010/08/17/parfumtol_a_parnahuzatig_eat_pray_love_domping
A történet folytatás „Hűség” címmel jelent meg.
(Közzétéve: 2012. április 15.)
EMILY BRONTË: Üvöltő szelek.
Egy téli verset kerestem egy anyaghoz, de nem találtam kedvemre valót. Aztán eszembe jutott, hogy keresek inkább egy téli tájleírást. A következő gondolatom pedig rögtön Emily Brontë volt, és az egyik kedvenc könyvem.
No, akkor idézzünk is meg egy kis téli hangulatot a Szelesdombról:
„Tegnap délután ködös és hideg volt az idő. Szívesebben maradtam volna otthon, dolgozószobám tüze mellé húzódva, mint hogy szélben és sárban Szelesdomb felé gázoljak. … Fogtam a kalapomat, és négy mérföldnyi gyaloglás után megérkeztem Heathcliff kertjének kapujához, és épp idejében, hogy bemeneküljek a hirtelen kitört hóvihar első pihéitől.
Ezen a kopár dombtetőn feketére fagyott a föld, és a szél csontomig átjárt. Mivel nem tudtam kiakasztani a láncot, átmásztam a kerítésen, és végigszaladtam a kikövezett úton, melyet elszórt pöszmétebokrok szegélyeztek kétoldalt. Hiába kopogtattam azonban bebocsátásért: csak kezem fájdult meg belé, és a kutyákat vertem fel vele.” (Részlet a Második részből)
A könyv megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban: http://mek.niif.hu/04300/04369/04369.htm
(Közzétéve: 2011. december 9.)
books and soul 